
Egy hosszú, fárasztó nap után bizony nehéz rávennünk magunkat, hogy mesét olvassunk este, lefekvés előtt gyermekünknek. Szeretnénk, ha minél előbb lefeküdne, csend lenne végre és vége lenne a napnak… Csakhogy a gyerek bizony akkor fog minden este csendben, rendben lefeküdni, és akkor lesz “simán” vége a napnak, ha vannak lefekvés előtti rituálék.
Ha ezek a rituálék minden nap ismétlődnek, az azért jó, mert egyrészt biztonságérzetet ad a gyermeknek, ettől nyugodtabb lesz. Másrészt, felkészíti őt arra, hogy ez után nincs kecmec, már csak a puszi van, aztán jön az alvás. A meseolvasásnak persze egyéb pozitív hatásai is vannak:
- fejleszti az érzelmi intelligenciát
- bővíti a szókincset
- edzi a fantáziát (ez azért nagyon fontos, mert a képernyő előtt ülve, mesét nézve ez a terület nem fejlődik, csak meseolvasás közben)
- erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot
- alkalmat ad a közös, minőségi idő megélésére
- a közös olvasmány élmények alapján párbeszédre ad lehetőséget
Mesét olvasni tehát nem csak hogy jó elfoglaltság, hanem rendkívül fontos is a gyermek fejlődése szempontjából.
De az sem mindegy, milyen mesét olvasunk a gyermekünknek. Az olyan mesék, amelyekben cselekmény van ugyan, de nincs mögöttes mondanivaló, értelemszerűen kisebb fejlesztő erővel bírnak. Olyan meséket célszerű olvasni gyermekeinknek, amelyek lelki táplálékot is nyújtanak számukra. Amelyekből megtanulhatják a számunkra is fontos emberi értékeket. Ilyenek lehetnek például a segítőkészség, a jótékonyság, az engedelmesség és az összetartozás. A mesékből a gyermekek megtanulják a helyes viselkedési formákat, a jó és rossz közötti különbséget, a helyes konfliktus kezelési formákat. A jó mese tehát nem csak fejleszt, de lelki táplálékot is ad.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogyan készülnek a meséink, hallgassátok meg a velünk készült rádióinterjút ITT
Mindenkinek mesés estét kívánunk!
