fbpx

Segítő mesék

Mit tehetünk az óvodai, iskolai kiközösítés ellen?

Veled is előfordult már, hogy a gyermeked szomorúan tért haza az óvodából vagy az iskolából azért, mert a társai kicsúfolták vagy kiközösítették? Mit tettél?

Beszélgetnünk kell a gyermekkel, hogy pontosan értsük, mi is történt vele. Beszélnünk kell arról is, hogy ő mit érzett, mit érez ezzel a helyzettel kapcsolatban. Sokszor nem könnyű szóra bírni a gyermeket, nehezen tudjuk „kihúzni” belőle a részleteket.

A segítő mesékben hasonló helyzetről olvashatunk, a gyermekünkkel együtt. A meseolvasás jó alkalmat teremt a beszélgetésre. A segítő mesék a helyzet megoldására is nyújtanak példát, mintát. Legközelebb, ha hasonló helyzetbe kerül a gyermek, már hivatkozhatunk a közös olvasmány élményre.

Az Űrfazék című mesénkben a fazék az, akit kigúnyol a konyha összes lakója, mert szerintük elérhetetlen álmai vannak: űrhajós szeretne lenni. A fazék persze nem adja fel, így végül valóban kijut a világűrbe. Ott azonban újabb problémával kell szembenéznie: a bolygók és csillagok úgy gondolják, nem közéjük való. Űrfazék persze nagyon elkeseredik, de a saját bánatánál sokkal fontosabb benne a késztetés, hogy segítsen valakin, aki még nála is jobban el van keseredve. Megold egy nagyon komoly problémát az űrben. Teljesítményét mindenki elismeri, és befogadják.

A mese sorozat következő részében a falánk, gonosz Fekete Lyukról kiderül, hogy magányos, és azért feneketlen a bendője, mert nincsenek barátai. A mese végére már nem fenyegeti felfalással az egész galaxist. Megszelídül és megelégszik egy kis szilvás jégkrémmel, mert barátokra talál.

Ez a két lebilincselően izgalmas mese nem csak a bolygókkal és a világűr csodáival ismerteti meg a gyermekeket, hanem megküzdési stratégiát nyújt nekik kigúnyolás, kiközösítés, magányosság ellen is.

Szeretnéd, hogy a gyermeked sikeresen megoldja az ehhez hasonló helyzeteket a közösségben? Szeretnéd, ha többé nem kellene tanácstalanul nézned a gyermeked szomorúságát? Olvassátok el az Űrmesék első két kötetét, és oldjátok meg a problémát együtt, egyszer és mindenkorra!

Persze dönthetsz úgy is, hogy legyintesz “Majd kinövi”, “Majd elmúlik ez is egyszer”… de gondolj csak bele, hányszor és hányszor fog még előfordulni, hogy a gyermeked egész este szomorkodik, vigasztalhatatlanul sír, másnap pedig hasfájást színlel, mert nem akar óvodába, iskolába menni….

Ha azt szeretnéd, hogy gyermeked megfelelően kezelje az ilyen helyzeteket a közösségben, rendeld meg most a két segítő mesét!

Két gazdagon illusztrált, csodálatos történet, most egy csomagban.

Esti meseolvasásra és olvasni tanuló gyermekeknek is ajánljuk, mert a sok színes kép alatt kevés, nagy betűs, könnyen olvasható szöveg van.

Mindkét mesekönyv 19 x 16 cm méretű, keménytáblás, cérnafűzött, 44 oldal terjedelmű.

Dedikálva is kérheted!

Most retro kirakóval! A készlet erejéig!

A két mesekönyv + kirakó most összesen 8800 Ft

Ingyenes szállítás

Fizetés utánvéttel a csomag kézhezvételekor

14 napos visszaküldési garancia

Szállítási határidő: 2-3 munkanap

Az űrlap kitöltésével lehet rendelést leadni.
Kérjük megadni a pontos címet. Ha külön szállítási címet szeretne (számlázási címtől eltérőt) akkor azt is. Ha dedikálva kéri a könyveket, kérjük, ezt külön jelezze!
A könyvek árát a csomag kézhezvételekor, utánvéttel lehet kiegyenlíteni. Az ingyenes szállítás csak Magyarország területén érvényes.

A “Vásárlás” kapcsoló megnyomásával elismeri, hogy megismerte és elfogadta az ASZF és az Adatkezelési tájékoztató tartalmát.

%d bloggers like this: